Az utolsó dolog, amit Isten bárkinek is kíván az az, hogy a pokolba kerüljön. A Biblia azt mondja, hogy Isten "nem azt akarja, hogy bárki is elvesszen" (2Pét.3;9), hanem hogy "minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság megismerésére" (1Tim.2;4). Isten nemcsak kijelentette, hogy nem akarja, hogy bárki is elvesszen. Be is bizonyította, hogy meg szeretné menteni az embereket, amikor otthagyta a menny dicsőségét, és Jézus személyében eljött a földre, hogy meghaljon a kereszten a bűneinkért (Ján.3;16, Róm.5;8). Miután megfizette a büntetést az emberiség lázadásáért, Isten most kegyelmesen felajánlja a megbocsátás és az örök élet ingyenes ajándékát (Róm.6,23) mindazoknak, akik Jézusba vetik hitüket.
Annak, aki visszautasítja Isten kegyelmét, elfordul a saját lelkiismerete (Róm.2;15) és a teremtett világ bizonyságtételétől (Zsolt.19;1-6, Apcsel.14;16-17), és ellenáll a Szentlélek Krisztushoz vonó munkájának (Ján.16;8), mondván: "Semmi közöm Istenhez", Isten végül megengedi, hogy teljesüljön a kívánsága (2Thessz.1;9). C. S. Lewis szerint "a kárhozatra jutók egy bizonyos szempontból sikeresnek mondhatók, hiszen mindvégig lázadók maradnak ... a pokolajtaját belülről zárják magukra". Azok, akik végül a pokolban kötnek ki, csak magukat hibáztathatják majd. A pokol egy választott út vége, és bizonyos mértékben már ebben az életben is jelen van, minden egyes napon.
Legyen meg a te akaratod:
"Végső soron csak kétféle ember létezik: azok, akikazt mondják Istennek, hogy 'Legyen meg a Te a akaratod', és azok, akiknek Isten mondja majd, hogy 'Legyen meg a te akaratod'."
C. S. Lewis (1898-1963). A nagy Válás, Harmat kiadó 2006. 84. oldal.
2015. október 4., vasárnap
9. Nem tűnik igazságtalannak és korlátozottnak, hogy Isten kizárólag Jézus által üdvözíti az embereket?
Én nem így látom. Szerintem inkább azt a kérdést kellene feltenni, hogy: "Miért akarna Isten egyáltalán megmenteni minket?"
Amikor a saját bűnösségemre gondolok, vagy mindarra a féktelen lázadásra és bűnre, ami manapság jelen van a világban, akkor teljesen lenyűgöz, hogy Isten egyáltalán felajánlotta, hogy megment minket.
Azt, hogy Isten az üdvösséget felajánlotta nekünk, a Biblia nem korlátolt és igazságtalan, hanem rendkívül kegyelmes és nagylelkű ajánlatként mutatja be. A Biblia azt mondja, hogy Isten az egész világot szereti (Ján. 3;16, Róm. 5;8), hogy Jézus az egész emberiség bűneiért meghalt (1Ján.2;2), illetve, hogy Isten az üdvösséget minden földrészen elérhetővé tezsi az emberek számára. Az evangélium üzenete nemcsak az amerikaiaknak vagy az európaiaknak, vagy valamely embercsoportnak szól. Jézus azt parancsolta a tanítványainak, hogy vigyék a jó hírt "egészen a föld végső határáig"(Apcsel.1;8). A Jelenések könyve azt mondja, hogy a mennyben majd "minden nemzetből, népből és nyelvből " lesznek (Jel. 7,9). Isten ajánlata az üdvösségre tehát széleskörű és kegyelmes.
A feltámadásról:
"Ha Jézus halott maradt, akkor mivel magyarázod a keresztény gyülekezet létét és rendkívüli növekedését a kereszténység első három évszázadában? A negyedik évszázadra Krisztus egyháza kiterjedt a teljes nyugati világra. Egy hazugságra épülő vallási mozgalom nem lett volna képes erre... Róma minden hatalmával és Jeruzsálem egész vallási rendszerével azon munkálkodott, hogy megállítsa a keresztény hitet. Csak annyit kellett volna tenniük, hogy felnyitják a sírt, és bemutatják a holttestet. De nem tették meg".
III. Henry Schaefer, Ph. D. (1944-) a kaliforniai Berkeley Egyetem egykori kémia professzora, jelenleg a Georgiai Egyetem Graham Perdue kémia professzora. Jelölték Nobel-díjra, és a közelmúltban a világ harmadik legtöbbet idézett kémikusa lett (www.leaderu.com).
Amikor a saját bűnösségemre gondolok, vagy mindarra a féktelen lázadásra és bűnre, ami manapság jelen van a világban, akkor teljesen lenyűgöz, hogy Isten egyáltalán felajánlotta, hogy megment minket.
Azt, hogy Isten az üdvösséget felajánlotta nekünk, a Biblia nem korlátolt és igazságtalan, hanem rendkívül kegyelmes és nagylelkű ajánlatként mutatja be. A Biblia azt mondja, hogy Isten az egész világot szereti (Ján. 3;16, Róm. 5;8), hogy Jézus az egész emberiség bűneiért meghalt (1Ján.2;2), illetve, hogy Isten az üdvösséget minden földrészen elérhetővé tezsi az emberek számára. Az evangélium üzenete nemcsak az amerikaiaknak vagy az európaiaknak, vagy valamely embercsoportnak szól. Jézus azt parancsolta a tanítványainak, hogy vigyék a jó hírt "egészen a föld végső határáig"(Apcsel.1;8). A Jelenések könyve azt mondja, hogy a mennyben majd "minden nemzetből, népből és nyelvből " lesznek (Jel. 7,9). Isten ajánlata az üdvösségre tehát széleskörű és kegyelmes.
A feltámadásról:
"Ha Jézus halott maradt, akkor mivel magyarázod a keresztény gyülekezet létét és rendkívüli növekedését a kereszténység első három évszázadában? A negyedik évszázadra Krisztus egyháza kiterjedt a teljes nyugati világra. Egy hazugságra épülő vallási mozgalom nem lett volna képes erre... Róma minden hatalmával és Jeruzsálem egész vallási rendszerével azon munkálkodott, hogy megállítsa a keresztény hitet. Csak annyit kellett volna tenniük, hogy felnyitják a sírt, és bemutatják a holttestet. De nem tették meg".
III. Henry Schaefer, Ph. D. (1944-) a kaliforniai Berkeley Egyetem egykori kémia professzora, jelenleg a Georgiai Egyetem Graham Perdue kémia professzora. Jelölték Nobel-díjra, és a közelmúltban a világ harmadik legtöbbet idézett kémikusa lett (www.leaderu.com).
8. Nem az egyház találta ki Krisztus isteni mivoltának a tanát a negyedik században megtartott níceai zsinaton?
Egyáltalán nem. Krisztus istenségét már az Ószövetség idején is említették, több mint 600 évvel Jézus születése előtt. Ézsaiás próféta megjövendölte, hogy a Messiást "Erős Istennek "fogják hívni (Ézsaiás 6;9). Ez valóban igaznak bizonyult.
Az Újszövetség , amelyet az első században - jóval a níceai zsinat előtt - állítottak össze véglegesen, tela van Krisztus istenségének alátámasztásával. Tamás például így szólítja Jézust: "Én Uram és én Istenem" (Ján.20;28). Pál a következő címet adja neki: "A mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus" (Titusz2;13). János evangéliumának nyitó versében nevezi Jézust Istennek (Ján.1;1). Jézus pedig Isten Ószövetségben használt nevét - "VAGYOK" (2Móz.3;14) - vonatkoztatta magára a János 8;58-ban. Valamint azt állította, Isten az Atyja, amiért néhány hallgatója meg is akarta kövezni, mert ezzel "egyenlővé tette magát Istennel" (Ján.5;18, 10;339.
Emellett számos második századbeli egyházatya (pl. Ignác, Polükarposz, Justinus vértanú, Ireneus és Alexandriai Kelemen) írásai is sokat utalnak Krisztus istenségére.
A negyedik században (Kr. u. 325.) a níceai zsinat határozata csak megerősítette azt, amiben az egyház már mindenütt hitt.
Jézusról:
"Olyasvalaki, aki csupán ember volt, ám olyanokat állított, mint Jézus, nem lenne nagy erkölcsi tanítómester. Az vagy eszelős volna - egy szinten azzal, aki magát biggyantott tojásnak tartja-, vagy pedig maga a pokol ördöge. Választanunk kell. Vagy Isten Fia volt ez az ember, és ma is az, vagy őrült, s valami annál is rosszabb. Bezárhatjuk, mint egy bolondot, leköphetjük, megölhetjük, mint egy démont, vagy lába elé borulhatunk, és Urunknak, Istenünknek nevezhetjük. De ne hozakodjunk elő semmi olyan leereszkedő zagyvasággal, hogy nagy erkölcstanító volt! Ezt a lehetőséget nem hagyta nyitva számunkra. Ez nem állt szándékában."
C. S. Lewis (1898-1963), a Cambridge Egyetem középkori és reneszánsz irodalom professzora; Keresztyén vagyok, Harmat kiadó, 2006. 79-80. oldal.
Az Újszövetség , amelyet az első században - jóval a níceai zsinat előtt - állítottak össze véglegesen, tela van Krisztus istenségének alátámasztásával. Tamás például így szólítja Jézust: "Én Uram és én Istenem" (Ján.20;28). Pál a következő címet adja neki: "A mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus" (Titusz2;13). János evangéliumának nyitó versében nevezi Jézust Istennek (Ján.1;1). Jézus pedig Isten Ószövetségben használt nevét - "VAGYOK" (2Móz.3;14) - vonatkoztatta magára a János 8;58-ban. Valamint azt állította, Isten az Atyja, amiért néhány hallgatója meg is akarta kövezni, mert ezzel "egyenlővé tette magát Istennel" (Ján.5;18, 10;339.
Emellett számos második századbeli egyházatya (pl. Ignác, Polükarposz, Justinus vértanú, Ireneus és Alexandriai Kelemen) írásai is sokat utalnak Krisztus istenségére.
A negyedik században (Kr. u. 325.) a níceai zsinat határozata csak megerősítette azt, amiben az egyház már mindenütt hitt.
Jézusról:
"Olyasvalaki, aki csupán ember volt, ám olyanokat állított, mint Jézus, nem lenne nagy erkölcsi tanítómester. Az vagy eszelős volna - egy szinten azzal, aki magát biggyantott tojásnak tartja-, vagy pedig maga a pokol ördöge. Választanunk kell. Vagy Isten Fia volt ez az ember, és ma is az, vagy őrült, s valami annál is rosszabb. Bezárhatjuk, mint egy bolondot, leköphetjük, megölhetjük, mint egy démont, vagy lába elé borulhatunk, és Urunknak, Istenünknek nevezhetjük. De ne hozakodjunk elő semmi olyan leereszkedő zagyvasággal, hogy nagy erkölcstanító volt! Ezt a lehetőséget nem hagyta nyitva számunkra. Ez nem állt szándékában."
C. S. Lewis (1898-1963), a Cambridge Egyetem középkori és reneszánsz irodalom professzora; Keresztyén vagyok, Harmat kiadó, 2006. 79-80. oldal.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)