2014. április 21., hétfő

7. Hogyan állíthatod, hogy Jézus az egyetlen út a Mennybe?


Ezt tanítja a Biblia. Képzeljük el egy pillanatra, hogy nemrég nagyon megbántottál. Gonosz dolgokat mondtál nekem, és aljas módon bántál velem. Odamehetnél-e bárkihez, és bocsánatot kérhetnél-e tőle azért, hogy a mi kapcsolatunkat helyrehozd? Persze, hogy nem. Ugyanez vonatkozik az Istennel való kapcsolatunkra is. Az emberiség rengeteg bűnt követett el Isten ellen szóval és tettel. Ezért Istenhez kell visszatérnünk, hogy helyre álljon a vele való kapcsolatunk, nem pedig Buddhához, Allahhoz, Krisnához vagy más kitalált, ember alkotta istenséghez. Mindenkinek Jézushoz és Jézuson keresztül kell mennie, mert Ő Isten. Ő nem egy város, mint Róma, melyről azt mondják, hogy "minden út Rómába vezet".
  Isten egy személyes lény, aki előkészítette a megváltás ingyenes ajándékát (Róma 6:23) mindazok számára, akik az Ő Fiába, Jézusba vetik a bizalmukat. Ha valaki egy másik megmentőben hisz (Buddhában, Allahban, Brahmanban), az ítélet napján rájön, hogy az "Úgynevezett istene" nem tett semmit az örök jóléte érdekében, mivel nem is létezik (Ézsaiás 43:11; 45:5).

Istenről:
"Számomra teljességgel lehetetlen, hogy a teremtett világot innen szemlélve ne higgyek Istenben."
John Glenn (1921-), űrhajós. - 1998 nov. 4.-én mondta, amikor kinézett a Discovery úrhajóból (Űrhajósok, akik megtalálták Istent).

"Isten lényét a názáreti Jézus Újszövetségben lejegyzett élete és tanításai mutatják meg a legtökéletesebben. Isten azért küldte Őt, hogy felfedje az isteni természetet."
George F. R. Ellis (1939-), vezető elméleti kozmológus, az alkalmazott matematika professzora. (A Nagy robbanás és Isten).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése